Akiknek Rám-szakadékból van a szívük csücske vagy Holdvilág-árkos éjszakáról álmodnak, azoknak ez a túra kötelező!

A Mátra délkeleti részén található Domoszlót Markazzal összekötő műútról a N47 49,837 E20 5,506 koordinátáktól indul egy földút északnyugat felé. (Ez mindössze másfél kilométerre van a "Domoszló, benzinkút" buszmegállótól.) A kerítés mellett haladva kb. másfél kilométer megtétele után érkezünk a Tarjánka-patak mentén induló, de a turistatérképeken még nem jelzett ösvényhez. Csak ezen kell végiggyalogolni, hogy megcsodálhassuk mindazt, amit a patak a természet erőivel karöltve a medrébe vájt.
A lenti térképen piros vonal mutatja az általunk megtett Tarjánka-szurdok, Tarjánka-völgy, Szár-hegy, Oroszlánvár, Domoszló-kapu, Domoszló túrát, mely nagyjából 17 kilométer hosszú, azonban a túrák legszebb részeit ötvözi egybe. (Vadregényes, patakcsobogásos szurdok, izgalmas sziklamászásokkal éppúgy csodálattal tölti el vándorát, mint a Szár-hegy csúcsára történő feljutás és felejthetetlen kilátás.)
A Tarjánka-völgyből (amit balra fent végigkísér egy "EMERGENCY EXIT" földút) a Hármashatár-erdészházhoz érkezve, majd az országos kéktúra ösvényére lépve, Szár-hegy 743 méter magas, pompás panorámát kínáló csúcsára jutunk. 2,5 kilométer megtétele után szembesülünk egy elég meredek lejtővel, mely Oroszlánvár várkódos csúcsáról a Domoszlói-kapu útelágazásához juttat. (A 300 méteres szakaszon 100 métert ereszkedünk.)
Egy éles jobb fordulóval rátérve a piros csíkkal jelzett útra, kezdetben a Domoszló-patak feletti földúton, majd később a patak mellé kanyarodó turistauton érjük el a településközeli Dolina tisztást.
Innen már csak pár perc választja el vadregényes túránkat a civilizáció domoszlói kivetülésétől, ahol már aszfaltúton sétálhatunk a buszmegállóig.

Magáról a szurdokról sok érdekes információt, illetve fotót találtunk az interneten a Google segítségével, de olaj volt a már bennünk lobogó tűzre Csuhás természetbarátunk geoládás oldala is, a GCMARK
Köszönet érte.

Dorci és Zoo, alias vánDorisz és túráZoo