avagy 3 évnyi élmény negyedezer képkivonata

 

 

Gusztáv túratárs

Gusztáv túratárs

19.tura4_2004-09-18-14-59_Gusztav-turatars.JPG

Hajszál híján.
8:54-kor tettem ki Dorcit és Gusztávot Pásztón, hogy nagyobb eséllyel tudjak Sámsonházáról visszastoppolni és tovább buszozhassunk Alsótold irányába a 9:55-ös járattal. n10-kor már fel is vett az első kocsi és elvitt a 21-es főúthoz. Bizakodva kezdtem integetni a mellettem 100-al elhúzó járgányok felé. Több mint fél órám volt az ötperces úthoz.
40 perc múlva már nem bizakodtam. Senki sem állt meg, még csak nem is lassított. Közben Dorci aggódott, hogy mi legyen, mert már a buszon ült bűzgolyóval az ölében. Egyetlen esélyem az maradt, hogy Pásztóra igyekvésem helyett eljutok a pásztói bekötőúthoz, hátha ott még elcsípem a közben elindult buszt. Három és fél kilométer útmelletti menet után épp egy parkoló mellett próbáltam rávenni az egyedül jövő aránylag lassabb járgányokat, hogy vegyenek fel, mikor a parkolóból kihajtani készülő mikrobusz vezetője tőlem kérdezte meg, merre kell menni Kozárdra. Vesztükre! Ugyanis pont útba esett nekem és annak ellenére, hogy csurig volt a busz középiskolás lányokkal, akik egy szüreti mulatságra igyekeztek, végül is összébb húzódtak és felvettek. Huhh. Dorcit hívtam, hogy úton vagyok és az is kiderült, hogy szerencsére előttük gurulunk, mert a busz szintén tömve van és emiatt nagy a késés. A szüreti mókánál megálltunk, megköszöntem, hogy megmutathattam az utat és igyekeztem a kozárdi buszmegállóhoz. Pár perccel előbb értem oda, mint a legalább tíz percet késő menetrend szerinti járat. Felszálltam a lépcsőre és mondtam a sofőrnek, hogy a jegyem a kutyás hölgynél van, de a tömeg miatt most nem tudom elkérni tőle. Mosolygott és elindultunk. Néhány kilométer után elértük a nagymezőpusztai elágazást, ahol lekecmeregtem és végre találkoztam Dorcival, akinek persze esze ágában sem volt nekem jegyet venni. Gyorsan átértelmeztem a sofőr mosolygását és végre nekiindultunk. Hajszál híján, de összejött! :-)

149(250)

Dorci és Zoo fotói

turazoo@gmail.com

Created with Web Picture Creator 1.8